Sokan alig várják, hogy a karácsony elmúltával végre beköszöntsön a tavasz, viszont vannak jópáran azok is, akik kihasználják a hideg időjárás nyújtotta lehetőségeket, és a legváltozatosabb téli sportokat űzik. Rengeteg lehetőség közül választhatunk, aki mozogni szeretne, könnyen megtalálja az ízlésének, felkészültségének megfelelő mozgásformát.

Síelés

A síelés talán a legalapvetőbb téli sport, ami az ember eszébe jut, ha már téli sportról esik szó. Természetesen igényel speciális felkészülést és környezetet, de ma már hazánkban is lehet válogatni a lehetőségek között, ha ezt a sportot szeretnénk űzni. Ha nem szeretnénk nagy költségekbe verni magunkat, akkor első körben maradjunk a felszerelés bérlésénél, de aki komolyan gondolja ezt a sportot, hosszútávon gondolkodik, elsősorban felnőttek esetében mindenképpen megéri befektetni jobb minőségű felszerelésbe és megvásárolni azt. A síeléshez választott ruházat kiválasztásánál fontos, hogy  minőségi anyagból készüljön.

Korcsolya

A korcsolya szintén egy olyan sport, amit ha szeretnénk kipróbálni, akkor érdemes először egy kisebb műjégpályát keresni, ahol tudunk bérelni korcsolyát. Így ha nem válik be nekünk ez a sport, akkor sem verjük magunkat felesleges költségekbe. Ha viszont úgy érezzük, hogy ez lesz a mi sportunk, akkor már tudni fogjuk, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a választásnál vásárlás során.

Túrázás

A túrázás nem klasszikus téli sport, de ez is egy igen hatékony formája a zsírégetésnek, testmozgásnak. Magyarországon rengeteg, nagyon izgalmas túraútvonal van, a kezdő szinttől a haladóig, melyek télen is látogathatók és bejárhatók. Mielőtt elindulnánk figyeljünk oda, hogy az időjárási viszonyok megfelelőek legyenek, és a pálya nehézsége ne haladja meg a felkészültségi szintünket. Ha úgy döntünk, hogy csak sétálunk egyet a szabadban, az erdőben, akkor is figyeljünk oda a megfelelő ruházatra, a réteges öltözködésre. Nagyon fontos még a strapabíró túrabakancs is, hiszen ha nem fordítunk kellő figyelmet erre, lábfájással térhetünk haza.

Futás

A futást akár télen is, bármilyen edzettségi szint mellett elkezdhetjük, bármikor beiktatható a napirendünkbe és minimális a költségigénye. Ha találunk egy olyan helyet, ahol télen is tudunk kényelmesen futni, ne habozzunk, húzzuk fel a nyúlcipőt. Nagyon fontos, hogy mielőtt belevágunk találjuk meg a számunkra megfelelő edzőcipőt. Ehhez érdemes futásra szakosodott boltba ellátogatni, ahol az eladók alaposan kikérdeznek, és a válaszaink alapján fognak nekünk megfelelő modelleket kínálni. Ha megvan a cipő, érdemes egy-két téli időszakban ajánlott, futóruhát is beszerezni, és ha ez is megvan, akkor már csak rajtunk múlik, hogy mikor vágunk bele az edzésbe.

+1 Szánkózás

A szánkózás viszonylag kevés eszközt igényel, és talán a helyszín sem annyira kötött, mint a síelésnél. A legtöbb városban, településen található egy-egy kisebb domb, gát, amelyről, ha elegendő mennyiségű hó hullott, akkor lehet csúszkálni. Nem csak gyerekeknek, felnőtteknek is kiváló szórakozási lehetőség, de érdemes a biztonságra itt is odafigyelni, a hosszabb szánkópályákon viseljünk sisakot és érdemes vízhatlan ruházatot viselni.